Pesterzsébet Önkormányzata 2023. május 20-án Családi és Bringás Napot tartott a Babaparkban. A rendezvény kötődik a Madarak és Fák Napja esemény megünnepléséhez ugyanúgy, mint a kerület elsőszülött babájának ültetett fa ceremóniájához. Az egész napos rendezvényen folyamatosan váltották egymást az események és a látogatók, bár szép számmal voltak olyanok is, akik az egész szombatot a parkban töltötték. A KEF az elérhető foglalkozásokat színesítette elsősorban a gyermekek számára rejtvényekkel, feladványokkal, de emellett a felnőttek, fiatalok szívesen oldották meg a keresztrejtvényeket, teszteket is. Minden megoldandó, vidám feladat valamilyen formában kötődött az egészséges életmódhoz, a káros szenvedélyek okozta problémák kialakulásához, a függőségek jellemzőihez. A KEF a lakossági rendezvényeken való megjelenéskor fontosnak tartja érzékeltetni, hogy a függőséget okozó szerek rendszeres használata esetén, legyen az akár legálisan elérhető is, az arra érzékeny személyek észrevétlenül válhatnak az érintett szer rabjává, amitől akár az addig kialakított életük, egzisztenciájuk felborulhat. A mértékletesség megtartásához gyakran nem elegendő a tudatosság, sokszor a megfelelő önismeret megszerzésére és problémamegoldási stratégiák átértékelésére is szükség lehet. A standon non-direkt módon nyílik lehetőség a szakemberekkel való találkozás során egy-egy hozzátartozóval, érintettel való találkozás alkalmával, illetve a feladatok megoldása kapcsán a problémákról beszélgetni. Így történt ez ezen a napon is. A sátorhoz érkezett egy édesanya, akinek a gyermeke alkoholfüggő lett. A hölgy elmesélte, hogy a fia gyógyulása a teljes családra hatással volt, nemcsak az érintett nézett szembe saját múltjával, de a többi családtag is meg tudta érteni, újra értelmezni a közös életük eseményeit, jellemzőit. A sikeres történetben a fiatalember az elmúlt 10 évben teljesen megszabadulhatott a függőségétől.

A Családi és Bringás Napon a KEF sátrához látogatók 160 rejtvényt vagy feladatlapot töltöttek ki.

További képek

Sem a látogatókat, sem a kitelepülő szolgáltatókat nem riasztotta el a komor időjárás, ami 2023. május 13-án jellemezte Pesterzsébetet. A Csili Művelődési Központ a BFKH Népegészségügyi Osztályával ezen a napon szervezett Egészségnapot a Kosutin. Nemcsak a Pesterzsébeti Egészségfejlesztési Iroda szűrésein vettek részt szép számmal a kerületiek, hanem a KEF sátrába is sokan ellátogattak. A gyerekeknek kakukktojás és párkereső játékkal készültek a munkatársak. A felnőttek kvízeket és rejtvényeket oldhattak meg, főként a függőségek témakörében. A keresztrejtvények lehetőséget biztosítottak egy-egy témakör átgondolására. A játékos feladatok megdolgoztatták a problémát jobban ismerő lakosokat is. A standot felkeresők között óránként ajándékcsomag kisorsolására került sor.

A színpadon Hamar János addiktológiai konzultáns a drogok napjainkban ismeretes jellemzőiről és az online függőség veszélyeiről beszélt a jelenlévőknek.

A programmal közvetlenül 36 családot ért el a KEF.

További képek

A Pesterzsébeti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a Soroksári Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal SZEN-VE-TÉLKEDŐ programot szervezett. 2023. május 8-án három soroksári és három pesterzsébeti nyolcadik évfolyamos osztály 36 fiatalja mérte össze tudását a versenyen. A csapataival a Grassalkovich Antal Általános Iskola három osztálya, a Hajós Alfréd Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola és a Gyulai István Általános Iskola egy-egy nyolcadik osztálya vett részt a vetélkedőn.

A 10 különböző feladatban a játékos kérdések megoldása mellett a függőségekkel kapcsolatos ismereteiket is bővíthették a diákok. A csapatok találkoztak kvízfeladatlappal, igaz-hamis kérdéssorral, különbségkeresővel. Emellett videó bejátszásban kellett meghatározniuk függőség típusokat, illetve droghasználó életútjában kellett megtalálniuk a szerfüggő viselkedés kialakulásához vezető tényezőket.

A játékvezetői feladatokat Ódor Terézia a XX. kerületi KEF elnöke és Váradi József rendőr őrnagy, a XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság drogprevenciós összekötő tisztje látták el. A vetélkedő zsűrijében Sinkovics Krisztián a XXIII. kerület alpolgármestere, a Soroksári KEF elnöke, Nemesné Németh Judit pesterzsébeti önkormányzati képviselő, a Pesterzsébeti KEF elnökségének tagja, illetve Hamar János addiktológiai konzultáns, a KEF tanácsadója foglalt helyet.

A program lebonyolítását a HSZI Család és Gyermekjóléti Központ iskolai szociális segítői és esetmenedzsere, illetve a Család és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítői támogatták.

A diákok remek eredményeket értek el a feladatok megoldásában. Húsz százaléknál is kevesebb eltérés jelent meg az első és a hatodik csapat eredménye között.

Minden versenyző csapattag ajándékcsomagban részesült. Az ESMTK ajándékpólót biztosított a nyertes csapat számára.  A Bakterház Könyves Kft. könyvcsomag-, egy magánszemély pedig plüssfigura adománnyal támogatta a résztvevő fiatalokat.

Ezúton is köszönjük a vetélkedőhöz biztosított tárgyi adományokat!

További képek

A Pesterzsébeti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum együttműködést kötött a XXIII. kerület Kábítószerügyi Egyeztető Fórumával. A megállapodás ünnepélyes aláírására 2023. április 19-én került sor a Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatalban, ahol Soroksárt Sinkovics Krisztián alpolgármester, Pesterzsébetet Ódor Terézia a KEF elnöke képviselte.

Az együttes munka megkezdését köszöntötte Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere.

A két KEF közös rendezvény megtartására készül májusban, ahol általános iskolás diákok figyelmét szeretnék felhívni a függőségek problémájára egy vetélkedő keretében. Előkészületek történtek program szervezésére egymás napközis táborainak bevonásával is. A szomszédos kerületek közelsége, lakosainak és településszerkezetének hasonlósága több lehetőséget hordoz a közös munka kialakítására, a probléma visszaszorítására irányuló lépések megtételére.

További képek

A Kőbányai és a Pesterzsébeti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok az eddigi gyakorlatot megerősítő megállapodást írtak alá.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok stratégiai céljainak elérésének és működésének rendkívül fontos eleme a kerületi határokon túlmutató társszervezetek aktív közreműködése és összehangolt munkája.  A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról szóló 80/2013 (X.16.) OGY határozat helyi együttműködésre vonatkozó irányelvei is rámutatnak erre.

A megállapodás prioritásai a következők:

  • munkatervek egyeztetése, összehangolása, közös programok szervezése
  • tapasztalatok és jó gyakorlatok egymás közötti megosztása
  • részvétel egymás programjain.

A megállapodás aláírására 2023. március 30-án került sor az Emberbarát Alapítvány épületében, a KŐKEF munkacsoportülésének keretében.

A X. kerületi Fórum részéről Bereczki Sándorné szakmai elnök volt jelen, míg a XX. kerületet Ódor Terézia KEF elnök képviselte.

A KŐKEF szakmai elnöke az Emberbarát Alapítvány által működtetett szakmai program vezetője, amely Budapesten egyedülálló rehabilitációs programot működtet szenvedélybetegek részére. Átmeneti otthont, lakóotthont, rehabilitációs intézetet integrált formában tart fenn és teszi elérhetővé az érintettek számára. Az ellátások elérhetőek felnőttek és kiskorúak számára is, és egyaránt férfiak és nők részére. Bármilyen függőségben érintett (drog-, alkoholbeteg, politoxikomán, gyógyszer-, szerencsejáték-, internetfüggő), motivált személy kérheti felvételét az ellátásokba.

Az Emberbarát Alapítvány biztosítja a megelőző-felvilágosító szolgáltatást a XX. kerületiek részére.

Addiktológiai tanácsadás

Segítségre van szüksége? Munkatársunk előzetes időpont egyeztetés alapján (kef@kef20.hu vagy +36-20/388-9781) elérhető személyes találkozással, telefonon vagy az alábbi gomb megnyomása után egy privát chat szobában.

Tanácsadás

Amennyiben levélben tenné fel függőségekkel kapcsolatos kérdését, a tanacsadas@kef20.hu e-mail címre írhatja meg.

Bejelentkezés

© 2018 Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma