Idén tavasszal a rendszeres, pesterzsébeti Egészségnap a Csili Művelődési Központban került megrendezésre 2024. április 20-án. Az udvaron felállított sátrakból az időjárás viszontagságai végett a nap folyamán a program beköltözött az épületekbe. Az eseményen az idősek, középkorú családokon kívül, néhány fiatal is megkereste standunkat. Az egészségnapra készült új, alkoholfogyasztással kapcsolatos kvízt érdeklődéssel fogadták a lakosok.
A rendezvényre látogatók több személyes élményt is megosztottak munkatársainkkal. Egy férj mesélte el a rohamivással kapcsolatos saját tapasztalatait, amit velünk együtt a felesége is akkor hallott először. Egy idős hölgy a teszt minden kérdésére helyesen tudott válaszolni, majd végül szomorúan vallotta be, hogy hogyan is lehetne ez másként, hogyan ne ismerné a függőség minden területét, hiszen az alkoholbetegség következményeként veszítette életét a férje.
Kaptunk jelzést kábítószerfogyasztás vélt helyszínéről is.
Jelenlétünkkel hangsúlyoztuk - az egészség megóvása érdekében - a függőségekkel kapcsolatos figyelem fontosságát.
![]() |
![]() |
![]() |
A Pesterzsébeti KEF felkérést kapott a kerületi Fák napja rendezvényen való részvételre, amit a Szociális Foglalkoztató szervezett. 2024. április 19-én a kiserdőben és a nyúldomb melletti parkban számos általános és középiskolás diák dolgozott a környezet szebbé tételében. A munkákat követően játékos feladat is várt a tanulókra.
A KEF középiskolás osztályok részére biztosított állomást. A diákok egy minivetélkedő keretében a dohányzással, online függőséggel és az alkoholfogyasztással kapcsolatos tudásukat bővíthették.
A diákok egymást kérdezték, a kiadott információk alapján egymás tudását mérték, és adhattak felvilágosítást is egymásnak. A kérdések kitértek a szerek történetére és a veszélyekre is. A diákok kiválaszthatták az általuk legnehezebbnek ítélt információt. A fiatalok érdeklődőek voltak a feladatsor elvégzése alatt. Egy diák konkrét eset miatt egyéni beszélgetést is kezdeményezett. A fennmaradó időben egy 4.-es osztály is a KEF standjához tévedt, akikkel a függőségek formáiról, online-offline tevékenységek megfelelő arányáról, illetve a függőség elkerülésének lehetőségéről beszélgettünk.
Két évvel a sikeres rajzpályázat után a Pesterzsébeti KEF irodalmi pályázatot hirdetett a kerületi középiskolákban tanulók és a kerület középiskolás korú fiataljai között. Az írások mély érzelmeket tükröznek, komoly tartalmat jelenítenek meg. A 4 díjazott tanuló, összesen 6 pályaművet adott le. A díjátadásra március 19-én került sor a Csili Művelődési Központban. A díjakat Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere adta át. A rendezvényen részt vett Kovács Eszter alpolgármester is, aki a KEF elnökségének is tagja.
Papp Lili az Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum tanulója három alkotást is készített a pályázatra. A 3 műben a függőség tárgya a drog, az alkohol és a dohányzás. Lili megjeleníti még az addikcióhoz köthető hangokat, képeket is, ami a függő személyre tudat alatt is hathat.
Szabó Levente a Pesterzsébeti Gazdasági Centrum diákja versében a függőségekről általában fogalmaz meg gondolatokat. A témához illik alkotásának töredezett megjelenése és az alkotás végén a mondanivalójához egy nagyon frappáns metaforát használ.
Kevei Levente Géza a Nagy László Gimnázium érettségi előtt álló tanulója, nagyon jól megírt novellájában, melynek „Az utolsó látogatás” a címe, mély gondolatokat fogalmaz meg azzal, ahogyan az egyes nemzedékeket egymás mellé helyezi, és nyelvileg is nagyon szép, gondos szöveget adott ki a kezéből.
Kovács Cintia a Pesterzsébeti Gazdasági Centrum tanulója versében összetett szimbolikában jeleníti meg a függőségek változatait és ezt a generációk összefüggésében bontja ki.
A pályázatra érkezett művek:
Az irodalmi pályázat díjátadásának időpontjában a KEF egy másik rendezvényt is lebonyolított Csili Művelődési Központ színháztermében.
4 általános iskola (Lázár Vilmos Ált. Isk., Hajós Alfréd Ált. Isk., Ady Endre Ált. Isk., Gyulai István Ált. Isk. ) és 5 középiskola ( Erzsébet Királyné Szépészeti SZKI, Dr. Somogyi Imre Gimnázium, Eötvös L. Technikum, Benedek Elek EGYMI, Nagy László Gimnázium) összesen 350 diákja vett részt a Momentán Társulat által megjelenített Smashed programon. Az egy órás foglalkozás keretében bemutattak egy előadást, ami az alkoholfogyasztás problémakörére épült, majd ezt követően a fiatalokkal a látott élmények átbeszélésére, megvitatására került sor.
A fiatalok kérdésekkel, illetve véleményük kinyilvánításával aktívan részt vettek a történet feldolgozásában. Kimutatták érdeklődésüket az eljátszott események hátterének átgondolása iránt. Ráismertek a befolyásolással járó helyzetek kialakulására, a személyes felelősség kérdésére, illetve az adott pillanatban hozott döntések lehetséges következményeire.
Segítségre van szüksége? Munkatársunk előzetes időpont egyeztetés alapján (kef@kef20.hu vagy +36-20/388-9781) elérhető személyes találkozással, telefonon vagy az alábbi gomb megnyomása után egy privát chat szobában.
Amennyiben levélben tenné fel függőségekkel kapcsolatos kérdését, a tanacsadas@kef20.hu e-mail címre írhatja meg.
Honlapunkon megtalálható a szenvedélybetegeket ellátó és a drogprevenciót végző szervezetek országos listája