Iskolai prevenció

KEF által felkért addiktológiai konzultáns tartott előadásokat a kerület középiskoláiban. A kezdeti időpont egyeztetési nehézségeket leszámítva sikeresnek mondható a prevenciós program, a gyermekek, fiatalok érdeklődőek és nagyon aktívak voltak az előadások alatt, illetve utána is.

A program fő céljai a mentális egészségre nevelés, továbbá felkészítés a függőségek, különös tekintettel a drogok okozta veszélyekre, valamint a segítőszolgálatok és a segítség formáinak bemutatása.

A drogprevenció szó a szemléletünk szerint önmagában már nem elég, hiszen a célcsoportokkal kapcsolatban már nem csak a probléma megelőzése a cél. Az irányzatunk szerint egy pozitív életszemlélet közvetítésére, illetve az erőforrások és a lehetőségek, kiaknázására kell törekedni, ezért a prevenciós előadásokban erre is törekedtünk.

A prevenciós előadások három részből álltak, elsőként egy szakmai rész következett, ahol a függőségekről beszélgettünk, ezt követően a jelenlegi droghelyzet, a veszélyek és a segítségkérés lehetőségei kerültek szóba, majd egy a célcsoporthoz hasonló életkorú felépült szenvedélybeteg adott életutat, hogyan lett függő, milyen poklokat élt meg és végül hogyan sikerült szabadulnia a szerhasználattól.

A mély, belső megosztás, mindkét fél számára hasznos. Hasznos a szabadult szenvedélybetegnek, mivel minél többször tesz bizonyságot a felépüléséről, annál biztosabb lesz abban, ami vele történt és a fiataloknak lehet egy pozitív példa és bizonyság.

Az előadások végén a tanulók és a tanárok tettek fel kérdéseket a témában.

A programnak kivétel nélkül minden iskolában nagy sikere volt, a fiatalok és a tanárok aktívan részt vetek a prevencióban, érdeklődőek voltak és sokat kérdeztek. Több iskolában kértek a tanulók elérhetőséget, mert a környezetükben van olyan személy, aki segítségre szorul.

Iskolánkként közvetlenül 80 diákot értek el a prevenciós előadások.

A programban részt vett középiskolák:

  • Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnázium
  • Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium
  • BGSZC Eötvös Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti (volt Varga Jenő) Közgazdasági Szakgimnáziuma

Addiktológiai tanácsadás

Segítségre van szüksége? Munkatársunk előzetes időpont egyeztetés alapján (kef@kef20.hu vagy +36-20/388-9781) elérhető személyes találkozással, telefonon vagy az alábbi gomb megnyomása után egy privát chat szobában.

Tanácsadás

Amennyiben levélben tenné fel függőségekkel kapcsolatos kérdését, a tanacsadas@kef20.hu e-mail címre írhatja meg.

Bejelentkezés

© 2018 Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma